Mindig az a sok kérdés.

És mindig nekem kell feltennem őket. Miért? Hol? Mikor? Mire föl? Mi vagyok Én? Mire vágyom? Mit tehetek Érted? Miért nem tudsz figyelni Rám? Miért nem lehet éreztetni ha mégis? Miért veszítek mindig?  Gyűlölöm, hogy mindenért én vagyok a hibás, holott csak kérdezek. Nem szeretek információ nélkül élni. De azt utálom a legjobban ha elhitetik velem, hogy fontos vagyok és figyelnek Rám, s közben semmi sem vagyok, s csak elhasználnak. 

Nemtudom miért foglalkozom sokukkal... vagy avval a rengeteg dologgal. Nem értek semmit és nem is érdekel semmi. Csak szép lassan darabokra őrlöm magam, miközben segítő kéz sehol, csak kioktatás gyanánt. Ahhoz hogy segíts előbb meg kell értened azt, akin segíteni szeretnél és azt, amiben segíteni kívánsz.

Hát Én ezt az egész világot szinte értem ilyenkor. De más már próbára is csak szavakkal adja magát. De a szavak csak újabb kérdéseket szülnek... s a kérdésekre van hogy sosem érkezik válasz...vagy reakció.

S a végén marad a kérdőjel görbülve törten saját térdére téve állát!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.